Porondszínház

„A Békés Megyei Jókai Színházban egy évvel ezelőtt elhatározták, hogy létrehoznak egy olyan új színházi színteret, amelynek segítségével kiléphetnek Békéscsaba határain túlra, kimehet a színház a megye településeire, de megmutathatja magát országszerte, fesztiválokon, a fővárosban és esetenként külföldön is. A Cirkusz-színházat Porondszínháznak nevezték el. Európában nem ismeretlen fogalom, Magyarországon egyedülálló kezdeményezés.”


A Porondszínház egy cirkuszsátorból jött létre, azonban a cirkuszsátor szokásos elemei csak kívülről ismerhetők fel. Amint belép az ember a cirkuszsátor bejáratán egy egészen mesés világ tárul elé. A sátor, mint olyan elveszíti jelentőségét, a kárpitozott széksorok 500 fő nézőnek biztosítanak helyet. 100 négyzetméteres színpadon játszhatnak a színészek, melyet teljes műszaki felszereltség ölel körül. A Porondszínház közel 8 méter belmagasságával a játszási területet teljes egészében kitágítja. A színészeknek nemcsak a színpad jelent játszási területet, hanem a sátrat tartó elemek is.

   Tovább »

A kitelepített Cervantes - kritika a Magyar Nemzetben (La Mancha lovagja)

La Mancha lovagja, avagy a Wassermann-musical békéscsabai bemutatója

Magyar Nemzet | Úgy tűnik, népszerű zenés mű Magyarországon a La Mancha lovagja. Az idén már több he­lyen is bemutatták, legutóbb Békéscsabán, a nyaranta felál­lított porondszínházban lát­hatta a közönség a cirkuszi ele­meket sem nélkülöző előadást Fekete Péter rendezésében.

Pethő Tibor írása

   Tovább »

Merjünk álmodni! - kritika a vivalamusical.hu -n

Viva la Musical | Cervantes hőse, Don Quijote (Az elmés és nemes Don Quijote de la Mancha) a XVII. században indult hódító útjára, s Dale Wassermann filmje, majd az ennek apropóján elkészült, Mitch Leigh és Joe Darion által zenés színpadra álmodott darab révén utat talált a ma emberéhez is. Üzenete, miszerint a hit és a megértés, a szeretet minden nehézségen átsegít, ma is élő. Rohanó világunkban igenis szükség van kapaszkodókra, szükség van álmokra, közös nevetésekre és sírásokra. Az 1965-ben bemutatott Broadway-darab töretlen népszerűsége magyarázható az érdekes történettel, a játék a játékban-típusú előadásokra jellemző izgalmas szituációkkal, s nem utolsó sorban a páratlanul gyönyörű zenével.

La Mancha lovagjával találkozott a közönség

Mit mond ma nekünk Don Quijote története? Miért pont egy kitelepítésre váró közösség köré húzza fel a La Mancha lovagja keretjátékát Fekete Péter rendező? Hogyan is érzi magát a színész a szerepben? Hogyan fér bele Lapis Erika egy bőröndbe? Szédül-e Szomor György a magasban? A La Mancha lovagjának közönségtalálkozóján mindezekre, sőt még több érdekességre fény derült a Jókai Porondszínházban.   Tovább »

Ránk robbanó jelenetsorok a Don Quijote-ban

Magyar Hírlap | Színház. La Mancha lovagja a békéscsabai teátrumban - Erős alakítások egy sikerre ítélt musicalben

Kevés sikeresebb musical, enyhébb kifejezéssel élve daljáték szökkent a világ színpadjaira, mint Dale Wassermann, Joe Darion és Mitch Leigh műve, a La Mancha lovagja.   Tovább »

Egy cirkusz, amit nem láttak még

A színház- és a cirkuszművészet lehetőségeit ötvözi az artista mutatványokkal színesített La Mancha lovagja. A Békés Megyei Jókai Színház zenés színművét, a címszerepben Cserna Antallal, Fekete Péter rendezte, a darabot május 13-án mutatták be a Porondszínházban. Kritika az előadásról   Tovább »

La Mancha lovagja sátorba költözik - folyamatosan frissítve

Épül a Jókai színház Porondszínháza Békéscsabán a Luther utcában az Evangélikus kistemplom mellett található udvaron. Cervantes művének világhírű adaptációját május 13-án mutatja be a megyei teátrum, ehhez azonban sok tonnányi sátorvasat és ponyvát kellett, hogy a hétvégén is megmozgassanak a színház műszaki csapatának dolgozói. Heroikus munka zajlik egy hősről szóló produkcióért.   Tovább »

Készülődés a Porondszínház tavaszi éledéséhez

A Porondszínház a Békés Megyei Jókai Színház mobil színjátszó tere újból nagy dobásra készülődik. Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja című zenés színműve kerül a porondra. Az előadás újra négy műfaj: a színházművészet, a cirkuszművészet, a zene és a tánc értékeit közvetíti a nézőközönség felé, de ehhez alapként egy drámai erejű színdarab társul. A premierre május 13-án kerül sor Békéscsabán, az Evangélikus udvarban, de a tervek szerint látható lesz Kapolcson is a nyáron.

  Tovább »

Circus Hungaricus – a szekér szalad tovább

A Művészetek Völgyében bemutatott Circus Hungaricus előadás az egész fesztivál záróakkordja is volt. Sikere nem csak azért fontos, mert egy újabb helyszínen bizonyosodott be, hogy a színház jó úton jár, hanem azért is, mert felvezette a debreceni előadások várható hangulatát. Bizony jól teszi, aki mostanában megveszi a jegyét a Nagyerdei Stadionba.   Tovább »

Workshoppingolgattunk

Pulán a Porondszínház mellett a Színitanház tanárai tartottak workshopokat a sátor melletti területen. A két kis sátorban és a környékbeli erdőkben-tisztásokon zajlottak a foglalkozások, örömteli pillanatokkal, izzadtsággal, bolondozásokkal, kicsiny varázslatokkal.   Tovább »

Francia folytatás

 A Porondszinház színpadán rendkívüli programként július utolsó napján Christian Paccoud francia harmonikás - énekes látható, hallható este hét órától a Kapolcs melletti Pulán. A Gyere velem a Hold alá című édesbús lemez anyagából és kedvenceiből szemezget az alkotó, aki a dalok hangulatával szemben igencsak vehemensen bánik hangszerével.  Tovább »

RZ 50 a Porondszínházban

 Ha csak a résztvevők névsorát nézzük: Presser Gábor, Karácsony János, Amadinda Ütőegyüttes, akár egy új supergroup is rejtőzhetne az RZ 50 kód mögött, de ez a szám és betű kombináció egyetlen embert jelöl.  Tovább »

Csínom Palkó búcsúja

 A Kapolcs melletti Pulán a Porondszínházban Ferenczi György és a Rackajam muzsikája és a színészek hangja utoljára töltötték be a színházi teret. A könnyes búcsú természetesen tapsvihar közepedte vette kezdetét.  Tovább »

A Porondszínház első vígnapjai Pulán

A Művészetek Völgye immár két napja tart, s a Pulán felálltott Jókai Porondszínház körszínpadát pár órán belül a Benkó Dixiland Band veszi birtokba.

Ez is operett, mégse operett: porondszínház

Magyar Hírlap | Etnooperett – egy új műfaj, amely, valljuk be, elég szörnyen hangzik, egészen addig, amíg meg nem tudjuk, hogy a Jókai Porondszínház Csínom Palkó című darabjának korhű, a magyar népzenében gyökerező, ám annak mégis modern külsőt kölcsönző zenéjét Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs, valamint Ferenczi György és a Rackajam jegyzi. S habár a herflikirály az előadás előtt pár perccel rosszul lett, a foghíjas – olykor Greifenstein János rendezővel kiegészült – zenekar és a színészek nélküle is bravúrosan teljesítettek.  Tovább »

A gonosz a főhős a magyar cirkuszban

FN.HU | Az állandóan vigyorgó, gonosz Cipolla, a bölcs-bohóc Hobo és hibátlan zenekara viszi a hátán a Circus Hungaricus porondszínházi előadását. Budapesten hétfőn játszották utoljára, de Kapolcson és Debrecenben még elcsíphetjük. Érdemes.  Tovább »

Cirkusz az egész világ – Hobo és a Jókai Porondszínház előadása

Mikor Hobo 2008 őszén, a 30 éves jubileumi koncert után nem sokkal megszüntette zenekara akkori felállását, egyben azt is kijelentette, lezárta pályafutásának ezt a szakaszát, innentől mindössze évi 7-8 koncertet tart majd, ideje maradék részét színházi szereplései teszik majd ki. Ennek tudatában valódi szenzációnak számított, hogy alig egy évvel később Circus Hungaricus néven vadonatúj szólólemezt adott ki, teljesen átgondolt és jól felépített szövegekkel – az év szövegírója elismerést érték –, új zenészek közreműködésével. Azóta fellépéseinek döntő többsége ehhez kapcsolódik, és mindegyikkel képes újbóli meglepetést okozni.  Tovább »

Blues a manézsban

NOL.HU | A cirkusz nekem mindig fájdalmas élmény. Másfél-két órára kizökkent ugyan, lehet csapkodni a térdeket önfeledten, figyelhetjük lélegzet-visszafojtva a légtornászt, sikerül-e a halálugrás (rendszerint sikerül amúgy), és megcsaphatja orrunkat a szavannák szaga, körülveheti a cirkuszi sátrat az igazi gyerekmosoly aurája. Ha viszont vége, újra lehet anyázni az elsőbbséget nem megadó autóst, a sofőrt, aki az orrunk előtt csukja be a busz ajtaját, és gondolatainkat újra elfoglalják az államháztartási hiány számai, amelyekből egy hangot sem értünk, de azért baromi nyomasztó tud lenni az a sok nulla.  Tovább »

Hobo, a szomorú bohóc és oroszlánszelídítő

Magyar Hírlap | Ízlelgetem a nevet: Jókai Porondszínház. Olyan időket élünk, amikor a néző a színházban a cirkuszt (Stohl), a cirkuszban a színházat követeli (a mindenkori bohóc). Talán ezt ismerte fel Fekete Péter producer, színigazgató, amikor – az ő szavait idézem – mert egy nagyot álmodni. Ez az álom most az átépítés alatt álló Városligeti-tó betonján áll, igazi sátor, igazi porond és egy igazi, szomorú, álomi bohóc: Hobo. Csereberélem a betűket, s az is kijöhet még: hobóc.   Tovább »

Eső előtt köpönyeg, avagy folyó ügyeink testközelből

A Porondszínház elsöprő sikerét csak az elsöprendő víz mennyisége haladja meg időnként. A közönség szeretete azonban mindenki számára egyértelműen mutatja, nem értelmetlen az elemekkel dacolni.   Tovább »

A Porondszínház palástja

Akik megtekintik az építkezésről készült fotókat, joggal vonhatják fel szemöldöküket: Vajon tényleg előadás lesz itt szombat este!? Megnyugtatásul idekívánkozik, már a széksorokat szerelik a műszaki stáb tagjai, éjjel pedig a fény és hangtechnika is belopódzik a sátorba.  Tovább »

Három este a Circus Hungaricusszal a hétvégén

Népszava | "Mikor még kiskölyök voltam,/ Ötéves srác,/ Csak a cirkusz érdekelt....", énekli Hobo a Circus Europa című dalában. A vonzódás máig megmaradt, s most valóra is vált. Hobóé lesz három napon át a porond, amit Békéscsaba után erre az alkalomra a Városligetben felállítanak. Circus Hungaricus címmel új lemezének anyagából Vidnyánszky Attilával műfajteremtő előadást teremtett, ami most szombattól mutatkozik be a fővárosban. Ott lesz vele Fellini, Chaplin, Cipolla, és sokféle cirkuszi népség.  Tovább »

A NEHEZÉN túl vagyunk

Az időjárás csak kissé fogadta kegyeibe a Jókai Porondszínház építőit, a kedd éjjeli daruzás előtt negyven centis víz állt a Városligeti Műjégpályán.  Tovább »

Csínom Palkó újratöltve

Színház.hu | A Jókai Porondszínház idei második bemutatója nemes egyszerűségével, egyedi képi világával és fantasztikus zenéjével indult harcba a Békés megyei közönség kegyeiért. Az etno-operett új műfajként megvetette lábát a gigantikus sátorponyva alatt.  Tovább »

Csínom Palkó a Jókaiban: emberibb történelem, művészi játék

BEOL.HU | Messziről jött ember azt mond, amit akar — mondják kishazánk egyes vidékein. Lehet, hogy igaz, de tanácsos inkább tájékozódni és csak utána beszélni, írni. Nos, a Jókai színház műsortervét áttekintve joggal állíthatjuk: a „Közép-európai színházi szomszédolás” nagy ötlet volt. Tudjuk, tervezni se könnyű, de megvalósítani még nehezebb. Az évad végén „hazatért” a műsor: magyar darabbal, a Csínom Palkóval zár a megyeszékhely művészeti műhelye.   Tovább »

Hobo után kurucok a porondszínházban

BEOL.HU | Két látványos, zenés darabot is ígért a közönségnek erre az évre a Békés Megyei Jókai Színház Porondszínháza. Az új játéktéren először a Hobo dalszövegeire építő Circus Hungaricust mutatták be, május 12-én este viszont színre kerül a másik nagy produkció, a Csínom Palkó is.  Tovább »

Vendégkönyv

Partnereink:

Image

Image