Porondszínház
„A Békés Megyei Jókai Színházban egy évvel ezelőtt elhatározták, hogy létrehoznak egy olyan új színházi színteret, amelynek segítségével kiléphetnek Békéscsaba határain túlra, kimehet a színház a megye településeire, de megmutathatja magát országszerte, fesztiválokon, a fővárosban és esetenként külföldön is. A Cirkusz-színházat Porondszínháznak nevezték el. Európában nem ismeretlen fogalom, Magyarországon egyedülálló kezdeményezés.”
A Porondszínház egy cirkuszsátorból jött létre, azonban a cirkuszsátor szokásos elemei csak kívülről ismerhetők fel. Amint belép az ember a cirkuszsátor bejáratán egy egészen mesés világ tárul elé. A sátor, mint olyan elveszíti jelentőségét, a kárpitozott széksorok 500 fő nézőnek biztosítanak helyet. 100 négyzetméteres színpadon játszhatnak a színészek, melyet teljes műszaki felszereltség ölel körül. A Porondszínház közel 8 méter belmagasságával a játszási területet teljes egészében kitágítja. A színészeknek nemcsak a színpad jelent játszási területet, hanem a sátrat tartó elemek is.
A Porondszínház működésének feltételei:
Területi igény: 45 m2 szabadplac, valamint 3 x 20 m átmérőjű kör kiegészítő sátrak.
Működtetésének feltétele: Áramvételi lehetőség. A minimális áramigény 120 Amper.
Technikai igények: A Porondszínház teljes technikai igénye a Békés Megyei Jókai Színház által biztosítva, melyek a teljesség igénye nélkül az alábbiak:
10 db 250-es, 2 db 750-es intelligens lámpák,
Dimmer áramkörök 48 db,
30 db par 1000 W-os,
10 db 750-es etc. Profil lámpa,
2 db füstgép,
2 db fejgép.
Hangkeverő Yamaha GA32/12,
Csoportkábel 28/12 50 méter,
PA rendszer: 4 db RCF 8002 aktív sub,
8 db Electrovoice SX300 szélessávú hangfal - meghajtó erősítik crown XLS602 2 db, monitor rendszer 6 db eletrovoice SX300 - 3 db crown XLS602,
Mikrofonok: Dobaudio technika, Dobszett, Hangszermikrofonok, Shure, Sennheiser,
Effektek: Yamaha spx900, TCelectronik M300 – zengetők, Kompreszorok, limiterek, drawmer, behringer, alesis,
Bejátszó dupla CD-s numark,
Mikroportok,
Audiotechnika AT300-es széria 12 db,
Építési idő: három nap
A rendezvény ideje alatt: Szükséges a 24 órás őrzés-védés.
Kiegészítő információk: A sátor sötétíthető. A bemutatandó produkciók próbaigénye a speciális színpad miatt 1 nap.

