Eső előtt köpönyeg, avagy folyó ügyeink testközelből
A Porondszínház elsöprő sikerét csak az elsöprendő víz mennyisége haladja meg időnként. A közönség szeretete azonban mindenki számára egyértelműen mutatja, nem értelmetlen az elemekkel dacolni.
Egy régi római közmondás szerint: Kiszáradt tómederben cirkuszsátrat csak aszályos évben verj! /Circus Hungaricum cunami est parabellum!/ A Jókai Porondszínház művészei azonban ugyanilyen fontosnak tartották, hogy a közönséghez és a Hősök teréhez egyformán közel maradhassanak, így tehát a felújítás alatt álló Városligeti Műjégpálya területén kaptak helyet, köszönhetően a Hérosz Zrt. mecenatúrájának.
A Circus Hungaricus előadással a rendhagyó játéktér a fővárosi közönség mellett a kritikusok elismerését is kivívta szűk három nap alatt. A viharok ugyan időről időre megtépázzák a sátor körül felállított dekorációt és a munkatársak idegeit, de a közönség ebből semmit nem vehetett és nem is vett észre.
Azon kedves nézőinknek, akik még ez után készülnek a Porondszínházba, annyit tudunk javasolni, hogy kényelmes és lehetőleg ne a legértékesebb lábbelijüket vegyék fel.
Aki pedig most nem tud útra kelni (Budapesten már csak néhány jegy kapható), jobb, ha betáblázza naptárába augusztus 1-én Kapolcson, majd szeptember 15-től Debrecenben a Nagyerdei stadionban láthatja még az előadást.
Junior


